A hóbagoly (Bubo scandiacus) a madarak (Aves) osztályának a
bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe és a bagolyfélék (Strigidae)
családjába tartozó faj.
|
|
|
2002-ig a Nyctea nemhez tartozott, melynek egyetlen képviselője
volt. Taxonómiailag eléggé izolált fajnak tartották, bár az uhufajokkal
való közeli rokonságát már régóta tudták a rendszerezők. A 2002-ben
lefolytatott molekulabiológiai vizsgálatok kiderítették, hogy valójában
a Bubo nemhez tartozik. A nemen belól legközelebbi rokon fajai az
amerikai uhu (Bubo virginianus) és a Magellán-uhu (Bubo magellanicus).
(Néhány régebbi rendszer még a régi alakot Nyctea scandiaca használja.)
|
Külső megjelenésében az uhu fajoktól főleg a fehér tollazatával és a
tollakkal borított csűdjével és lábujjaival különbözik. Ezek a bélyegek
a sarkvidéki klímához és élőhelyhez való alkalmazkodás folyamán
alakultak ki a fajnál.
Méretben majdnem eléri az uhu (Bubo bubo) nagyságát. A kifejlett egyedek
testhossza 55-66 centiméter, szárnyfesztávolsága 145-165 centiméter. A
tojó egy ötödével nagyobb, mint a hím. A hím egyedek 55-60 centiméter
hosszúak, míg a tojók 63-66 centiméteresek is lehetnek. A Testtömeg
alakulása is hasonló a két ivarnál. A kifejlett hóbagylok tömege 1,6-2,5
kilogramm közötti. A kisebb testű hímek tömege 1600-1700 gramm, míg a
testesebb tojók elérhetik a 2100-2500 grammot is.
A hím tollazata majdnem teljesen fehér. A tojó tollazata fehér sötéten
mintázva, ami jó álca költéskor. A fiókák tollazata szürke színű.
Feje - mint minden bagolyfajé - kerek. Fekete csőrének tövét sűrűn
beborítják az apró pehelytollak. Szemei sárga színűek.
Lábait egészen a lábujjakig sűrű, fehér tollazat borítja. Ezzel a
tollazattal mintegy hócipőszerűen védi lábait a ideg ellen, miközben a
havon ül.
|
|
|
A hóbagoly populációja stabilnak tűnik, a becslések szerint a vadon
élő állománya mintegy 290 000 egyedre tehető. Az ember vadászik rá
húsáért, valamint trófeájáért is. A hóbaglyokat gyakran éri baleset az
emberi tevékenységekből adódóan, elütik őket, illetve magasfeszültségű
vezetékeknek repülnek.
Korábban Kanadában a telelőterületen nagyszámú egyedet lőttek le,
elsősorban trófea céljából. Ma ott hivatalosan védett faj, de illegális
kilövések kis számban, de olykor ma is előfordulnak. Alaszkában és
Kanadában a sűrűbben lakott részeken elé gyakori a tehergépjárművekkel
való ütközés. Ez azonban lényeges nem befolyásolja a faj adott régióban
élő állományát. Skandináviában egy enyhén fogyatkozó trend figyelhető
meg a hóbagoly állományában, ami részben a klímaváltozásra vezethető
vissza, részben pedig az élőhelyeken a fokozódó emberi zavarással lehet
összefüggésben.
A fajt a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a "nem
veszélyeztetett" kategóriába sorolja. A fenti veszélyforrások ellenére
elterjedési területe óriási és még nagyon sok ember által alig
háborgatott részei vannak, ahol a faj biztonságban élhet.
|
|
|
A bagolyfélék családjából a hóbagoly él a legészakabbra és az
egyetlen faj a családból, amelyik a tajgaövnél északabbra költ.
Az északi-sarkkör területén költ cirkumpolárisan, Izlandtól és
Skandináviától keletre Kelet-Szibériáig, valamint Alaszkában, Kanadában
és Grönlandon is. Költőterületének legdélebbi pontja Norvégia
magashegységi területein van. 1967 és 1975 között a Shetland-szigeteken
is költött.
Elterjedési területén belül olykor jelentős mértékben vándorol, ott
költ, ahol kellő mennyiségű táplálékot talál. Elsősorban fő
táplálékállatainak, a lemmingek mennyiségének függvényében fordul elő
egy adott területen.
Állandó jelleggel nem vonul, de különösen hideg, hóban gazdag teleken,
vagy ha lemmingek populációja a gradáció után összeomlik délebbre
vándorolhat. Elsősorban a fiatal, még párba nem állt madarak elég
kóborló természetűek. Időnként előfordulhatnak kóborló egyedei
Oroszország középső részén, Közép-Ázsiában, Mandzsúriában vagy az
Amerikai Egyesült Államok északi tagállamaiban is. Néha egy-egy egyed
Közép-Európában is feltűnik, de sosem maradnak tartósan ennyire délre a
költőterületektől.
Gyér növényzetű, nyílt területeken, tundrán, füves, lápos területeken
fordul elő, az erdős élőhelyeket többnyire elkerüli. |
|
|
Elsősorban szürkületkor, de nappal is jár vadászni. Többnyire
magányosan él. A szaporodási időben erőteljesen territoriálisak, a
területüket a hímek hangjelzéssel és fenyegető testtartással védelmezik
vetélytársaikkal szemben. A territórium nagysága a területen fellelhető
táplálékmennyiségtől függ. A hóbagoly elterjedési területének nagy
részén költözőmadár, télen a hideg északi területekről délebbre
vándorol. Természetes ellenségei a rókák, farkasok és a nagy termetű
ragadozómadarak.
A hóbagoly ragadozó, táplálékát elsősorban kis termetű rágcsálók,
péládul (lemmingek, egerek, patkányok, mókusok és egyebek) alkotják, de
elkapja a nagyobb termetű nyulakat is. A nála kisebb termetű madarak
sincsenek biztonságban tőle, hiszen a fácánokat, havasi hófajdokat,
récéket, ludakat, sirályokat és énekesmadarakat is elfogyasztja.
Alkalmanként halat is zsákmányol, de nem veti meg a dögöt sem. Vadászat
során egy nyílt terület legmagasabb pontján várakozik a közelben
felbukkanó prédára. Lényegében teljes vadászterületét belátja egy
helyben ülve, hiszen fejét 270°-ban képes körbefordítani. A nem
emészthető csontokat, szőrt, tollazatot nagyméretű, hengeres köpet
formájában öklendezi vissza. |
| forrás: wikipedia |
